Ouch / Áuuuuuuuuuu

A friend of mine wrote to me recently: "Stay outta trouble - unless it makes a good story". Well, D., I hope this one qualifies...

OK, there are some things that you don't joke with. And there are things that you don't do. At winter. On icy roads. And you always, always wear a helmet...

Having said that I need to apologize for disappearing for awhile. I was... well, occupied with other things. Last Tuesday I went to school as usual. After school I went to see a Hungarian lady then I rode home. The weather was really nice so I dropped my books, grabbed my camera and went out to take some pictures. The sun was shining, it was cold, but fresh. I took some pretty nice shots of the half frozen lake. I saw my house lady on the road, I told her I was fine and would be home shortly. Famous last words... :)

The bike parked at the side of the road. I just got back on it, started the engine and then things kinda sped up a bit. There was a thin layer of ice on the side of the road, the bike jumped and we both went flying into the ditch. Well, the ditch on the OTHER side of the road. I heard the bike crash, felt the pain and shortly I heard cars stop, a door opened and suddenly people were talking to me with very strong accent. Ikke så bra... (not so good)

I was on my back and when I tried to sit up, I couldn't move. OK, I admit that, I freaked out! I tried again and this time I could move a bit. It was very painful, but at least my spine wasn't broken. But my right leg hurt really badly and I couldn't move my right shoulder. It was twisted yes, but it didn't seem broken to me. And my elbow hurt like hell... :( I told the guys I was OK, but they insisted on calling the ambulance.

By the time they arrived I was freezing. The door opened and 3 babes from Charlie's Angels jumped out of the car. Here I was wondering for a second if I was dead and gone to heaven... (but then I thought in that case it would have been 3 handsome guys hehe). They asked me in Norwegian, but we quickly changed to English. When I said I was from Hungary, a very unexpected thing happened. One of the blond doctors smiled at me and asked IN HUNGARIAN if I had pain somewhere...

I mean, come on, what are the chances of that, really??? She studied at the Medical University in Hungary for 4 years. Wow! God is good, huh? ;)

They tried to get me out of my jacket, but that was nearly impossible with my shoulder so they said we needed to go to the hospital. It was a challenge to get me on the stretcher without moving me, I even got a collar :(. That's when I remembered that I still have my camera with me and asked the doctor in Hungarian if she could take some pictures. She was laughing, but did it anyways. I think they were happy that I could joke.

We had a short stop at the doctor in Sandnes (a smaller town), but the doctor there said that we still have to go and have some X-rays. Oh, and the police called, too. It was a funny scene: one nurse was trying to remove my pants, the other was warming my hands, the doctor was hitting my arm to find a vein for the injection and I had a headset on explaining the police officer why I am NOT in the system. :)

On our way to the hospital the doctor used my phone to contact a Norwegian friend of mine. Who wants to get a phone call at their work place asking if they knew a certain somebody, because this person just had an accident and is in an ambulance right now??? He asked if he can talk to me so they put the phone to my ear, but that was the EXACT moment when I got some morphine and couldn't quite form a coherent answer. :) Later on I was asked how I felt. Funny - I said. She just smiled and said that it was obvious I never had morphine before because I would know then how to describe it. To say that I was high is an understatement...

Finally we arrived and I could smell from AFAR that it was indeed, a hospital. They stink! I was pushed into the emergency room and was told to stay there. At this point I really had to laugh (but I couldn't, it hurt too much!). I was striped down and they tell me not to go anywhere... After what seemed like hours to me they took me to a ward, a male nurse came to take blood, connect my finger to a monitor and I was told again to wait. No problem... :(

They checked my blood pressure. The nurse was confused and then she brought a new machine and tried again. I wanted to laugh again. Yes, the machine was right! THAT is my blood pressure. (85/46) I have that ever time I go to the hospital. They think first that the machine is broken. :)

Finally I was rolled to the X-ray room. He took lots of pictures of my whole body though I kept on telling him I know nothing is broken. I had broken bones before, I know how it feels. And then the good news came: nothing is broken. Yeah!!!!! So can I go home? No! Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrr I was given some strong medication so I had to stay. It took me a while to convince the doctor to let me go anyway.

My hero came and told the doctor that I will be just fine with them (tusen takk!!!!!!!!) so we left. Getting into the car was a bit tricky, but we managed to go home. To their home. The whole family was just super nice and they took really good care of me. (thank you again guys, you really rock!!!) until I felt OK to go home.

Everybody was telling me how lucky I was. I had different feelings associated with "lucky" before, nonetheless I think they were right. Just a day before me, a doctor from the hospital had a similar motorbike accident and had severe injuries. I still don't like the word "lucky". But sure as heaven, in the future I will drive slower than my saving angel can fly... :)

Egy barátom nemrég azt írta, hogy "tartsam távol magam a veszélytől - hacsak nem lesz belőle jó sztori". Hát, remélem, ez elmegy...

Rendben, tehát vannak dolgok, amikkel nem viccelünk. És vannak dolgok, amiket nem teszünk. Főleg télen nem. És főleg nem jégen! És mindig, MINDIG van rajtunk bukósisak...

Most, hogy ezt tisztáztuk, bevallom, hallgatásom oka...nos, máshol voltam. Múlt kedden mentem suliba, mint rendesen. Suli után meglátogattam egy magyar nénit itt, majd hazamentem a motorral. Az idő baromi szép volt, hideg volt ugyan, de tiszta volt az ég, sütött a nap. Csak ledobtam a könyveimet, felkaptam a fényképezőmet és már kint is voltam, hogy képeket csináljak a félig befagyott tóról. Útközben még összefutottam a házinénimmel, akinek mondtam, hogy minden rendben és nemsokára megyek haza. Híres utolsó szavak...:)

A motor az út mentén állt, és éppen csak felültem rá és beindítottam. Itt kissé felpörögtek az események. Az út szélén volt egy kis jég, ami jól megdobta a motort és mindketten egyenest repültünk az árokba. Az út MÁSIK oldalán lévő árokba. Hallottam, ahogy összetörik a motor, a vállam azonnal fájni kezdett, egy ajtó csapódott és már futottak is oda hozzám, hogy nagyon erős tájszólással felkeltsenek. Ikke så bra... (nem túl jó hír)

A hátamon feküdtem, és mindenem sajgott, de éreztem, hogy semmim sem tört el, mert mindenemet tudtam mozgatni. Mondtam a pasiknak, hogy jól vagyok, de ők csak kihívták a mentőket. Mire azok kiértek, teljesen átfagytam. Az ajtó kinyílt és három bombanő ugrott ki, akik mintha Charlie angyalai lennének. Ezen a ponton elméláztam, hogy vajon a mennyben vagyok-e, de aztán rájöttem, akkor valószínűleg 3 bomba pasi lett volna hehe). Norvégul kérdeztek, de gyorsan átváltottunk az angolra. Mikor mondtam, hogy magyar vagyok, az egyik szőkeség rámmosolygott és MAGYARUL megkérdezte, hogy hol fáj...

Most komolyan, srácok, mekkora ennek az esélye??? A SOTE-n tanult 4 évig. És még mondja valaki, hogy Isten nem visel rám gondot ;)

Ki akartak hámozni a kabátomból, de a vállam miatt ez lehetetlen volt, ezért mondták, hogy be kell mennünk a kórházba. Nem mondom, szép feladat volt alámtenni a hordágyat, anélkül, hogy megmozdítanának.A biztonság kedvéért még egy nyakmerevítőt is kaptam. :( Ekkor jutott eszembe, hogy nálam van a fényképezőm, és magyarul megkértem a dokit, hogy ugyan, nem csinálna 1-2 képet??? Ő nevetve megtette - szerintem ők is örültek, hogy jó a hangulatom.

Bevittek Sandnes-ba, egy kisebb város, de az ottani doki azt mondta, meg kell röntgenezni, azt meg csak Stavangerben, a kórházban lehet. És a rendőrség is felhívott. Mókás volt: egy nővér próbálta levenni a nadrágomat, egy másik a kezemet melegítette, mert tök átfagytam, a doki a kézfejemet ütögette, hogy vénát találjon az injekcióhoz, és egy headset-en keresztül a nyomozónak próbáltam elmagyarázni, miért is NEM vagyok a nyílvántartásban. :) multitasking!

Úton a kórházba a doki felhívta az egyik norvég barátomat. Na ki szeretne egy hasonló telefont kapni a munkahelyén: "bocs, ismersz egy magyar lányt? Csak azért, mert súlyos balesete volt és most visszük a kórházba"? Ő megkérdezte, hogy beszélhet-e velem, mire a doki a fülemhez tette a telefont. Csakhogy PONT ABBAN a pillanatban tette, mikor morfiumot nyomtak belém, amitől nem nagyon tudtam egy koherens mondatot sem összerakni. :) Kérdezték, hogy hogyan érzem magam. Mondtam, hogy furán. Erre nevetve mondta a doki, hogy látszik, hogy még sosem használtam drogot, mert akkor le tudnám írni az érzést...

Végre megérkeztünk. Látni nem láttam, de a szagokból egyértelmű volt, hogy kórházban vagyunk. Lássuk be, büdösek! Betoltak a baleseti sebészetre, és mondták, hogy maradjak itt. Na, ezen a ponton muszáj volt nevetnem, de nem tettem, mert baromira fájt. Jó vicc, le vagyok szíjazva az ágyra, és szólnak, hogy ne mozduljak. Mintha tudnék... Jóval később bevittek egy kórterembe, egy férfi nővérke vért vett és az ujjamra csíptett egy kütyüt, amitől a monitor csipogott. Aztán mondta, hogy várjak... :(

Megmérték a vérnyomásomat. A nővér kissé zavartan nézte a kütyüt, majd hozott egy másikat. Ismét nevetni akartam. Mondtam neki, hogy higgye el, a gép jól működik. ENNYI a vérnyomásom.(85/46). Akárhányszor orvos megméri, mindig ez történik, azt hiszik, a gép rossz. :)

Nagy sokára betoltak a röntgenhez. Sok-sok kép készült az egész testemről, és hiába mondtam, hogy nincs eltörve semmi, csak nem hittek nekem. Aztán végre jótt a jó hír: nincs eltörve semmi. Király! Akkor hazamehetek? Nem! Basssssssssssssszus! Mivel kaptam elég erős gyógyszert, megfigyelésre bent akartak tartani. Eltartott egy ideig, míg meggyőztem a dokit, hogy engedjen haza.

Szokás szerint jött a megmentőm, és mondta a dokinak, hogy nem maradok felügyelet nélkül. Erre végre elengedtek. A kocsiba való beszállás nem volt egyszerű, de sikeresen hazaértünk. Hozzájuk haza. Az anyja nővér, és igen jó gondomat viselte... :)

Mindenkitől azt hallottam, mennyire mázlim volt. Nos, nekem eddig a mázliról más elképzeléseim voltak, de azt hiszem, igazuk van. Egy dolog biztos: ezentúl megpróbálok lassabban vezetni annál, mint amilyen gyorsan az őranygalom repülni tud... :)